m?vészetfilozófus, m?vészettörténész, református lelkész
Budapest, 1885. január 23. - Budapest, 1970. október 7.

Népiskolai és középiskolai tanulmányait Nagybecskereken végezte. Az érettségi után Budapestre került, ahol el?bb nyomdai korrektor volt, majd a Hazánk (1904-1905) és Az Ország (1905-1906) c. konzervatív napilap munkatársaként baloldali és liberális lapokban is dolgozott. Kora akadémikus m?vészetét élesen támadó irodalmi, képz?m?vészeti és színházi kritikái, cikkei a Népszavában, a Magyar Szemlében, A Hétben, a Szerdában jelentek meg, s hamarosan jó nevet szerzett magának. Els?k között ismerte fel Ady jelent?ségét, 1906-ban ujjongva köszöntötte az Új verseket. A költ?höz f?z?d- barátságáról id?skori esszéjében, az Ady Endre éjszakája és éjszakáiban (1969) vallott. A századel- legtöbb értelmiségijéhez hasonlóan az - életében is fontos szerepet játszott két párizsi (1904, 1906) útja, megismerte Cézanne, Gauguin m?vészetét. Élete sorsfordító eseményei azonban Firenzében játszódtak le, ahol kisebb megszakításokkal 1907-1913 között állami ösztöndíjjal élt. Barátságot kötött a firenzei Biblioteca Filosofica körül csoportosuló filozófusokkal, írókkal, G. Papinivel, G. Amendolával, P. Marucchi-val stb. Felfedezte magának Giotto, Dante m?vészetét, s az egy-két éve még anarchista eszmékkel kacérkodó Fülep Assisi Szent Ferenc, Sienai Szent Katalin és más középkori misztikusok hatására megtért. 1911-ben Hevesi Sándorral és Lukács Györggyel Firenzéb?l szerkesztette a Budapesten megjelent A szellemet, az anyagi okokból csak két számot megért filozófiai folyóiratot. 1910-ben lefordította és nagyszabású bevezet- tanulmánnyal látta el Nietzsche A tragédia eredete c. m?vét. 1912-ben doktorált a Budapesti Tudományegyetemen m?vészettörténetb?l, filozófiából, olasz nyelv és irodalomból. Disszertációnak a B. Croce impresszionista esztétikájával vitatkozó, Az emlékezés a m?vészi alkotásban c. tanulmányát nyújtotta be. 1913-ban Rómába költözött. 1914-ben hazatért, és a f?város szolgálatába lépett, a szociálpolitikai ügyosztály m?vészeti referenseként helyezkedett el. Egyidej?leg középiskolában is tanított. Tolnay Károly (Charles de Tolnay), világhírre szert tett középiskolai tanítványa, mindig hálával emlékezett a m?vészettörténész pályán ?t elindító tanárára. 1916-ban beiratkozott a református Teológiai Akadémiára, 1918-ban lelkészi képesítést szerzett, és vidékre készült. 1916-ban írta legnagyobb hatású, szellemtudományi alapozottságú m?vét, a könyv alakban 1923-ban megjelent Magyar M?vészetet. Alaptétele szerint jelent?s m?alkotás csak egyedi és egyetemes korrelációjából születhet. Kodállyal, Bartókkal, Babitscsal egyidej?leg kísérelte meg meghatározni a magyar m?vészet egyedi vonásait. 1917-ben A nemzeti elem szerepe a m?vészetben címmel el?adássorozatot tartott a Szellemi Tudományok Szabadiskoláján. Eljárt az iskola szellemi hátterét biztosító, Lukács György és Balázs Béla körül szervez?dött Vasárnapi Körbe is. 1918-ban felszólalt a Társadalomtudományi Társaság Progresszív és konzervatív idealizmus vitáján. Az ?szirózsás forradalom után a Károlyi-kormány diplomáciai szolgálatába lépett: a Fiuméban rekedt magyar tisztvisel?k ügyét rendezte. A Károlyi-kormány felterjesztette egyetemi tanárnak, de csak 1919 májusában nevezték ki a Budapesti Tudományegyetem olasz nyelvi és irodalmi tanszéke professzorának. 1919 végén a Nyugatban megjelent tanulmányában ízekre szedte Szabó Dezs- Az elsodort falu c. regényét. A Tanácsköztársaság bukása után igazolták, és a Külügyminisztérium szolgálatában Olaszországban politikai lapot szerkesztett. 1920-ban teljesült h?n óhajtott vágya: falura költözött, hogy református lelkészként a nép között megkezdje evangelizációs küldetését. Állomáshelyei: Medina (1920-1921), Dombóvár (1921-1922), Baja (1922-1927), Zeng?várkony (1927-1947). 1923-ban az Ars Unaban jelent meg M?vészet és világnézet c. tanulmánya. 1929-t?l cikkek sorában foglalkozott a dunántúli magyarság pusztulásával. Dönt- szerepe volt benne, hogy Illyés Gyula, Kodolányi János, Bajcsy-Zsilinszky Endre rádöbbentek az egykézés veszélyeire, s az ország közvéleménye elé tárták a helyzetet. Nehéz anyagi viszonyait átmenetileg enyhítette, hogy 1930-ban megkapta a Baumgarten-díjat. Az 1930-as években a pécsi egyetemen magántanár, m?vészetfilozófiát, esztétikát, olasz irodalmat oktatott. Itt kezd?dött élethosszig tartó barátsága Weöres Sándorral. 1934-ben Gulyás Pállal és Németh Lászlóval megindította a Választ, amelynek nyitó cikke Fülep Nemzeti öncélúság c. tanulmánya. A szerkeszt?ségb?l hamarosan kivált, mert úgy érezte, hogy a folyóiratban a magyar sorskérdések helyett a szépirodalom került el?térbe. 1944-ben jelent meg Célszer?ség és m?vészet az építészetben c. tanulmánya. 1946-ban kinevezték a budapesti egyetem olasz tanszékére, 1947-ben a f?városba költözött, az Eötvös Collegium tanára lett. A kommunista kultúrpolitikához nem volt hajlandó idomulni, társadalmi megbecsültsége mégis ekkor ért a csúcsára. Meglett kora, óriási tudásából és hajlíthatatlan jelleméb?l fakadó tekintélye, a kommunista rendszer vezet- funkcionáriusaivá lett ismer?sei, f?ként Lukács György, néminem- védettséget biztosítottak neki. Korábbi korszakalkotó tanulmányaihoz fogható m?vet már nem fejezett be, a tudományszervezés és a tanítás vitte el idejét. 1951-t?l 1961-es nyugdíjazásáig a m?vészettörténeti tanszéket vezette. F?szerkeszt?je volt a M?vészettörténeti Értesít?nek (1953-1961) és az Acta Historiae Artiumnak (1954-1961). Szerkesztette A magyarországi m?vészet története I?II. c., több kiadást megért összefoglaló munkát. Elindította a Magyarország m?emléki topográfiája sorozatot, 1953-1960 között az MTA M?vészettörténeti F?bizottsága elnöke volt. 1948-ban az MTA levelez- tagjává választották. 1950-es akadémiai székfoglaló el?adásában, A magyar m?vészettörténelem feladatában visszatért a Magyar M?vészet problémájához: tisztázni kell, hogy mi a magyar és mi a magyarországi m?vészet. Munkásságáért 1955-ben Munka érdemrenddel, 1957-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Nyugdíjas éveiben f?ként élete f?m?vének szánt, csonkán maradt m?vészetfilozófiáján dolgozott. Az 1960-as években minden követ megmozgatott, hogy Csontváry ?, akit Cézanne mellett a XX. század legnagyobb fest?jének tartott - hányatott sorsú képei méltó és biztonságos helyre kerüljenek. Öreg napjaiban h?séges tanítványai körében érezte magát a legjobban.

F?bb m?vei
- Magyar m?vészet, 1923
- A m?vészet forradalmától a nagy forradalomig. Cikkek, tanulmányok, 1974 [függeléke: összeáll. TÍMÁR Á.: ~ 1902-1919 között megjelent m?veinek bibliográfiája]
- M?vészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920-1970, 1976 [függeléke: összeáll. TÍMÁR Á.: ~ 1920-1970 között megjelent m?veinek bibliográfiája]
- Egybegy?jtött írások I. Cikkek, tanulmányok 1902-1908, 1988 - Egybegy?jtött írások II. Cikkek, tanulmányok 1909-1916, 1995 - Egybegy?jtött írások III. Cikkek, tanulmányok 1917-1930, 1998 szerk. TÍMÁR Árpád 
- ~ levelezése I. 1904-1919, 1990 - ~ levelezése II. 1920-1930, 1992 - ~ levelezése III. 1931-1938, 1995 - ~ levelezése IV. 1939-1944, 1998. [F. CSANAK D. teszi közzé]

Irodalom
LAKATOS K.: Arcképvázlat ~ról, Valóság, 1964/10.
L?RINCZ E.: ~, Alföld, 1967/2.
PERNECZKY G.: Egy magyar m?vészetfilozófus. Vázlat a nyolcvanöt esztend?s ~ról, Magyar Filozófiai Szemle, 1970/3?4.
VEKERDI L.: A fiatal ~, Valóság, 1974/4.
NÉMETH L.: ~, Literatura, 1974/4.
~ emlékkönyv, Cikkek, tanulmányok ~ életér?l és munkásságáról, 1985
Tudományos ülésszak ~ születésének századik évfordulójára, Pécs, 1986
FODOR A.: Ezer este ~sal, 1-2, 1986
BABUS A.: Miért választotta ~ a magyar falut a világvárosok helyett- Kortárs, 1990/2.

(Babus Antal)